Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 11 találat lapozás: 1-11
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1999. november 9.

Megjelent a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat októberi száma. Ebben Kovách Géza udvarhelyi születésű történész Haynau első aradi áldozatai címmel közölt tanulmányt. Dr. Németh Kálmán, a bukovinai Józseffalva plébánosa budapesti útjára (1937-ben) készített "emlékiratában" a moldvai csángóknál folytatott missziós tevékenységéről és a bukovinai magyarok helyzetéről számolt be. A plébános Andrásfalva, Fogadjisten, Hadikfalva, Istensegíts és Józseffalva lakóinak Bácskába történt áttelepítését irányította. /Megjelent a Székelyföld. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 9./

2000. február 29.

László Anikó a csernakeresztúri hagyományőrzők kapcsán a bukovinai székelyekre emlékezett. Nagyapja, László János kézirata /A Bukovinában élő (élt) magyarság és kirajzásának története 1762-1914-ig, az első világháború kitöréséig. Írta László János, dévai telepesgazda 1935-ben/ sok emléket összegyűjtött családjuk, rokonságuk múltjából, az 1764-es madéfalvi székelyirtástól kezdve a Moldvában létrehozott településeken /Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva/ át a kirajzásig. /László Anikó könyvtáros: Családi (közösségi) krónika? = Nyugati Jelen (Arad-Temesvár), febr. 29./

2000. augusztus 26.

Egyed Ákos Szekszárdon a Székelyek a Duna mentén - Tanulmányok a bukovinai székelyekről c. tudományos értekezleten, aug. 19-én ismertette a Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához /Babits Kiadó, Szekszárd/ című munkát, egy szerzőhármas: Foki Ibolya, Solymár Imre és Szőcs Zoltán történeti forráskötetét. Az 1777-1782-es években létrejött öt kis székely-magyar falu: Fogadjisten, Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva, így született meg egy különleges magyar népcsoport. Állami szinten először 1848-ban, a magyar népképviseleti országgyűlésen tárgyalták a "határokon túli magyarok″, vagyis a csángók s a bukovinai székelyek helyzetét s fogadtak el határozatot a Magyarországra való hazatelepítésükről. A szabadságharc leverése elodázta a hazatelepítés ügyét, a magyar közvélemény azonban érdeklődéssel fordult a moldvai s bukovinai magyarok felé. A társadalom lelkiismerete megmozdult: többrendbeli gyűjtés nyomán jelentős segítség érkezett a bukovinai székelyekhez. A magyar nemzethez való tartozás jelei voltak ezek. A bukovinai székelyek megoldásként a hazatelepedést fogadták el. 1874-ben bukovinai küldöttség érkezett Magyarországra, amelynek helyzetfeltárása szintén ilyen irányban hatott. Jókai Hon című lapja, a Szent László Társulat és más fórumok kitartó odaadással karolták fel a bukovinai magyarok ügyét. Kiemelkedő jelentősége volt Szádeczky Lajos közismert történész, kolozsvári egyetemi tanár küldetésének, aki határozottan síkra szállt a hazaköltöztetés mellett. Végül a kormány 1883-ban úgy döntött, hogy az Al-Duna mentén ármentesítendő kincstári területre fogja folyamatosan letelepíteni azokat, akik kifejezik hazatelepedési szándékukat. Az első hazatérő csoport 1883-ban indult el. Így jött létre az Al-Duna mentén három település: Hertelendyfalva, Sándoregyháza és Székelykeve. 1941-ben lehetővé vált a Bukovinában maradt családok megmentése. Ők a Bácskában kaptak ideiglenesnek bizonyult szállást, ahonnan 1944 őszén s 1945-ben a háborús események következtében a Dunántúlra telepedtek át. /Egyed Ákos: Forráskiadvány a bukovinai székely-magyar népcsoport születéséről és kálváriájáról (I.) = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25., (II.) aug. 26./

2001. július 17.

Zsók Béla Én mindig itthon voltam. Néprajzi írások Déváról /Kriterion/ című kötetében a Bukovinából Hunyad megyébe áttelepült székelyek hányatott múltját, életét, népi kultúráját örökítette meg. A szerző a múltat idős emberek visszaemlékezéséből, továbbá népi tollforgatók feljegyzéseiből ismerte meg. Közülük László János, a dévai gazda emlékezett, írását a Székelyföld folyóirat idei számai közölte. Az öt bukovinai falu (Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Hadikfalva és Józseffalva) túlnépesedett lett. Az első kivándorlóhullám, a magyar kormány segítségével, az Al-Duna mellé történt, ahol három települést (Hertelendyfalva, Székelykeve és Sándoregyháza) hoztak létre. 1883-ban mintegy négyezren vándoroltak a Bánságba. A következő hullámban Dévára, majd Vajdahunyadra, Sztrigyszentgyörgyre, Csernakeresztúrra mentek, ezenkívül Gyorokra, Magyarnemegyére, Vicére és máshova is települtek. A bukovinai székelyek 1941-ben hazatértek, Bácskába, ahonnan 1944 őszén a Dunántúlra kellett menekülniük. /Szőcs János: "Mikor Csíkból elindultam..." = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./

2003. július 10.

Húsz vállalkozó szellemű székelykevei, hertelendi és sándoregyházi fiatal úgy döntött, hogy egy nemzetközi kerékpártúra keretében felkeresi ősei szülőhelyét, a Bukovinában levő Hadikfalvát, Istensegítset, Fogadjistent, Andrásfalvát és Józseffalvát. Százhuszonnégy évvel ezelőtt ugyanis az említett településekről (és ma a Bákó megyében levő Magyarfalváról) az akkori magyar kormány hívására és szervezésében útra kelt több ezer csángószékely, hogy az Al-Dunánál új otthonra leljen. Megérkezésük után a Duna többször is teljesen elmosta településüket. Végül három helyen, a mai Székelykevén (Szkorenovácon), Hertelenden (Vojlovicán) és Sándoregyházán (Ivanovón) hetvenöt éves törlesztésre megfelelő portákat adtak a nem kis embercsoportnak. Azóta a valamikori bukovinaiaknak csak emlékeikben élt az őshaza. Olykor eldalolták a "Bukovina, mit vétettem, hogy én benned nem élhettem" kezdetű éneket, de nem mentek vissza szülei, nagyszülei egykori otthonát megnézni. Most erre vállalkoztak most a három faluból verbuválódott fiatalok. Júl. 23-án teherkocsival indulnak. Madéfalvától kétkeréken teszik meg a Bukovinába vezető utat, majd 26-án Hadikfalva lesz a visszaút kiindulási pontja, akkor magyarországi fiatalok csatlakoznak hozzájuk. /Both Mihály: Kerékpárral az ősök útjain Madéfalvától Bukovináig. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 10./

2003. december 15.

Az árvaház részére a határon túl gyűjtötték össze az ajándékot, a szállítás költségét is vállalták. Kamionokat béreltek, küldtek meleg ruhát, téli cipőt, déligyümölcsöt, édességet, játékot, de számítógépet és tanszereket is. Kivonultak az ajándékra várakozók az intézet elé, de a konvoj nem akart felbukkanni. Az igazgató visszaparancsolta a hidegben topogó gyerekeket a fűtött termekbe. Reggel hatra érkeztek a kamionok a nagylaki vámhoz, és déli egy óráig még nem engedték belépni őket az országba. A vámosok miért éppen az ajándékot hozó szállítmányozókkal szemben ilyen bizalmatlanok, miközben nem egyszer a csempészek kamionjai percek alatt átjutnak a határon? /Sipos János: Adjonisten - fogadjisten. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 15./

2005. február 3.

Kóka Rozália, a bukovinai székely származású magyarországi előadóművész az utóbbi évtizedben gyakori vendég Hunyad megyében. A napokban újra betoppant Dévára, a helyi Magyar Házban tartott előadást. A Dévára telepedett bukovinai székelyek leszármazottai közül már kevesen emlékeznek a régiek történeteire. Kóka Rozália emlékezéseiből kiderült, hogy a Hunyad megyébe (Vajdahunyadra, Dévára, Sztrigyszentgyörgyre és Csernakeresztúrra) telepedett bukovinai székelyek tarthatják magukat a legszerencsésebbeknek. A Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Istensegíts és Fogadjisten bukovinai falvakból a háború idején menekülni kényszerülő székelyek sorsa sokkal keservesebben alakult. Előbb a Vajdaságból elmenekült szerbek házaiba telepítették őket, aztán a Dunántúlról elüldözött németek otthonaiban kellett meghúzódniuk. Kóka Rozália gondolatban végigvezette dévai hallgatóságát ősei útján, Madéfalvától Moldován át Bukovinába, az Al-Dunához, Erdélybe, Kanadába és Bácskába. /Gáspár-Barra Réka: Kóka Rozália dévai előadóestje. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 3./

2006. január 9.

40 éve elnémított hagyományt élesztettek újra idén január 7-én a Dévára költözött bukovinai székelyek leszármazottai. Az 1888 és 1910 között e vidékre telepedett népcsoport évtizedeken keresztül megemlékezett az 1764. január 7-i madéfalvi veszedelemről, a több száz legyilkolt székelyre és azokra, akik új hazát keresve, a Gyímeseken keresztül Bukovinába menekültek. A kommunista diktatúra gyökértelenítő politikája megszakította az évenkénti emlékezés láncát. A Dévára telepedett bukovinai székelyek által épített, pár éve visszakapott helyi Magyar Ház zsúfolásig megtelt az emlékünnepélyre. Az érkezőket vetített képsorozattal fogadták a szervezők, végigvezetve őket Madéfalvától át az ezer éves határon Józseffalvára, Istensegítsre, Fogadjistenbe, Hadikfalvára és Andrásfalvára, abba az öt bukovinai faluba, melyeket nagyrészt őseik alapítottak. Majd visszakanyarodtak Dévára, századeleji telepesek életét elevenítve fel a képek segítségével. A népcsoport vándorlását Madéfalvától Déváig, a Bácskába, Dunántúlra, sőt Amerikába László János hajdani telepes gazda fia jegyezte fel az 1930-as években. A kézirat kiadását a Kriterion Könyvkiadó vállalta fel. A mostani találkozóra még nem készült el a könyv, de egy részletet Daradics János olvasott fel. A ma élő leszármazottak ismét keresni kezdték a gyökereket. Tavaly májusban zarándoklatra indultak Déváról Madéfalvára, Bukovinába, felkutatni az ősök szülőföldjét, sírjait. A Duna TV filmet forgatott a zarándoklatról, amelyet most bemutattak. A szintén a hajdani telepesek által épített Szent Antal-templom kertjében állított emlékkereszt mellett felcsendült a székely himnusz. /Gáspár-Barra Réka: Újjáéledt hagyomány. Emlékezés a Siculicidiumra. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 9./

2008. május 10.

Hunyad megye magyarsága három nagy csoportra osztható – írta az Akadémai Kiadó által 1982-ben megjelentetett Magyar Néprajzi Lexikon. A Hunyad megyei magyarság legősibb, de egyben legcsekélyebb számú részét a honfoglaláskor itt megtelepedett magyarok jelentik. A törökdúlások idején azonban ez a népesség többnyire kipusztult, soraikat elmagyarosodó hegyvidéki román családokból próbálták pótolni. A régi polgári magyar lakosság ma már csak kis számban maradt meg főleg Déván és Szászvároson. A másik jelentős kategória az 1888–1910 között betelepedett „dévai csángók”, azaz bukovinai székelyek, akik valójában nem csupán Dévára, hanem Csernakeresztúrra, Vajdahunyadra és Sztrígyszentgyörgyre is jelentős számban telepedtek. A harmadik fontos ága a Hunyad megyei magyarságnak a 19. század második felétől betelepedő székelyek, akik az iparosítás nyomán több hullámban jöttek e vidékre. 1883-ban a Tisza Kálmán vezette magyar kormány elindította a Bukovinába elmenekült székelyek hazatelepítését. Elsőként az Al-Duna környékére telepednek, ennek a hullámnak az 1885-ös nagy árvíz vetett véget. Déva telepeseket kért és az akkori polgármester, dr. Issekutz Gergely annyira a szívén viselte a betelepülők gondját, hogy ez utóbbiak egyenesen atyjuknak nevezték a város elöljáróját. Végül két nagy hullámban összesen 99 család telepedett be az öt bukovinai faluból (Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Fogadjisten), 10 holdas földeket kaptak. 1910-ig szépen fejlődött a telep. Az 1910-ig betelepült 288 lélek 1934-re 1250 főre szaporodott. 1910-ben még további 31 házat épített az állam a betelepülőknek, ez alkalommal 35 újabb család jött, összesen 292 lélek. Később, az első világháborúig még további 27 család jött, összesen 105 személy. Hasonlóan történt a betelepedés a szomszédos Vajdahunyadra is, ahova kizárólag hadikfalviak települtek. A XX. század folyamán több hullámban is jöttek a székelyek a megyébe. Számtalan tanár, orvos, művész, lelkész, illetve ezek tanulni vágyó gyermekei kerültek ide. Sokan már a nyolcvanas évek idején kitelepedtek külföldre, aki maradt, az 1989 után költözött vissza valamelyik erdélyi nagyvárosba. Napjainkban Hunyad megye 24 ezer körüli magyar lakosságának jó egyharmadát a bukovinai székelyek leszármazottai teszik ki, másik harmadát az időközben betelepülő székelyek, csupán egy sovány harmadát képezik az „őshonos” magyarok. /Gáspár-Barra Réka: Hunyad. Sok a székely, de így is kevés. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 10./

2008. június 14.

A bukovinai székelyek alapították az Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva nevű településeket. Itt élt közel két évszázadon át, 1941-ig ez népcsoport, majd az akkori áttelepítésével később a kálvária részesévé lett. A bukovinai székelyek sorsáról, megpróbáltatásairól több könyv jelent meg. Arról, hogy a Suceava, Radauti környékén letelepedett székelyek településeivel mára mi lett, arról ritkábban érkeznek hírek. Váradi Péter Pál Veszprémben élő, erdélyi származású fotográfus feleségével, Lőwey Lilla irodalmi szerkesztővel közösen értékes honismereti fotóalbum-sorozatot jelentetett meg Erdély – Székelyföld címen. Vállalkozásuk befejező részeire készülve felkeresték az említett bukovinai falvakat. Szépek, rendezettek, tiszták, magyar szót azonban nem hallani. Mindegyik helységben kopjafák állnak, amelyeket 1994-ben állítottak az innen hazatértek utódai „Tisztelet a szülőföld emlékének” felirattal. A temetőket több helyen belepte a gyom. Ott jobb a helyzet, ahova régebbről románok is temetkeztek. Ezekben a temetőkben az itt nyugvó bukovinai székelyek sírköveiket nem bántják, a kőkereszteken archaikus írásmóddal köszön vissza a múlt. A köztéri kopjafák feliratát sem rongálta meg senki. Néhol a falvak építkezésében felismerhető a székely népi stílus. Aki arra jár, érdemes felkeresnie Andrásfalva (Maneuti), Hadikfalva (Dornesti), Fogadjisten (Iacobesti), Istensegíts (Tibeni) és Józseffalva (Vornicenii Mari) körzetét. Váradi Péter Pál elmondta, hogy immár a sorozat 25. kötetén dolgoznak. Ősszel kerül az olvasók asztalára a Felső-Nyárádmentét bemutató album. Vármezőtől Nyárádszeredáig öleli fel a településeket. Majd az Alsó-Nyárádmente, vagyis Murokország következik. /N. M. K. : Bukovina: Istensegíts. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 14./

2009. augusztus 6.

Kolozsváron, a Heltai Alapítvány székhelyén pihent meg, majd Nagyenyed irányába biciklizett tovább a vajdasági Székelykevéről indult Székely Tour 18 kerékpározója. A kilencszáz kilométer során Szucsávát, Kolozsvárt, Nagyenyedet, Piskit, Karánsebest és Versecet érintik, augusztus 9-én pedig Székelykevére érkeznek vissza. A kerékpártúrát 2003 óta minden évben megszervezi a Dani Ernő és Dani Zoltán magánvállalkozók vezette vajdasági Tinet Ifjúsági Klub. Az al-dunai székelyek leszármazottai napjainkban a Vajdaság délkeleti részén lévő három településen, Sándoregyházán, Hertelendyfalván és Székelykevén élnek. Itt él jelenleg Dani Zoltán, a korábbi jugoszláv, ma szerb fegyveres erők székely származású nyugalmazott ezredese. Az első kerékpártúrát 2003-ban, az al-dunai székelyek letelepedésének 120. évfordulója alkalmából szervezte meg. Hét évvel ezelőtt tízegynéhányan vágtak neki a túrának, hogy felkeressék azt az öt bukovinai hajdani székely falut (Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Hadikfalva, Józseffalva), ahonnan a székelykeveiek származnak. – Ezeket a településeket ma már nem lakják magyarok, de nyomai vannak annak, hogy egykor ott éltek. Az ortodox egyház átépíttette a katolikus templomokat, a magyar vonatkozású táblákat elrejtették, mondta el Kecskés István, az újvidéki Magyar Szó nagybecskereki tudósítója, a túra állandó résztvevője. Kezdetben a csapat zömét székelykeveiek alkották. – Székelykevét mintegy 2200 személy lakja. /Nálunk is megpihentek a Székely Tour résztvevői. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 6./


lapozás: 1-11




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998